Feketéné Horicsányi Csilla

Lóval asszisztált coach, gyásztanácsadó, gyászcsoportvezető

Életemben mindig is központi szerepet töltött be a segítő szándék, az együttérzés és a türelem – illetve az állatok szeretete. Ennek köszönhetően léptem rá arra a csodálatos útra, amelyen azóta legjobb tudásom szerint kísérek másokat is az első lépések megtételében. Szakmai és személyes küldetésem az, hogy közös munkánk során kialakítsam azt a bizalomra és elfogadásra épülő, támogató légkört, amelyben Ön a saját érzései, gondolatai és gyógyulása irányítója. Innen közösen tovább lépve határozzuk meg azokat a fejlődési célokat, amelyeket el szeretnénk érni.

A tanácsadás során elsősorban felnőtt korosztállyal dolgozom, ahol képzettségeimnek megfelelően különböző módszerek ötvözésével igyekszem segíteni klienseimet a felmerülő nehézségek leküzdésében.

Hiszem és vallom, hogy az én szerepem az, hogy támogassam a hozzám fordulókat és megteremtsem azt a biztonságos környezetet, ahol felfedezhetik önmagukat, feltérképezhetik rejtett erőforrásaikat és fejleszthetik azokat a készségeiket, amelyekre a későbbiekben bátran támaszkodhatnak majd.

Lovas coaching

Az egyéni üléseken túl jelenleg külső helyszínen is dolgozom két saját lovammal, Vigasszal és Szellemmel. Lóval asszisztált coachként olyan egyéni és páros önismereti lovas foglalkozásokat tartok, melyek során a résztvevők nemcsak mélyebb önismeretre tehetnek szert, hanem fejlődhetnek az asszertív kommunikációban, az érzelmi intelligenciájukban és a kapcsolataikban egyaránt, illetve a folyamat során a hozzánk fordulók segítő kezet (és patákat J ) kaphatnak az önbizalomhiány, a stressz és szorongás okozta panaszok, valamint az általános életvezetési nehézségek és elakadások kapcsán is. Ezen foglalkozások célja, hogy a résztvevők ne csupán új perspektívákat nyerjenek önmagukról, hanem képesek legyenek a mindennapi életükben is alkalmazni a megszerzett tudatosságot és új eszköztárat.

A lovas coaching foglalkozások helyszíne: Csömör
Egy alkalom időtartama hozzávetőlegesen 100-120 perc.

Amiben segíthetek:

  • Önismeret és személyes fejlődés
  • Önbizalomhiány, önbecsülés fejlesztése
  • Önértékelési és határhúzási nehézségek
  • Stressz, feszültség kezelése
  • Gyász- és veszteségfeldolgozás
  • Életvezetési nehézségek
  • Párkapcsolati, családon belüli elakadások
  • Kommunikációs kihívások, asszertivitás fejlesztése
  • Konfliktuskezelés
  • Döntési nehézségek
  • Munkahelyi elakadások, karrierváltás

Munkámat természetesen szupervízió mellett végzem, illetve kiemelt figyelmet fordítok saját önismereti munkámra is.

Személyes és online konzultációra egyaránt van lehetőség.

Bejelentkezés: a Centrum elérhetőségei egyikén vagy a hori.csilla@gmail.com e-mail címen lehetséges.

Scroll to Top