Szerző: Papp Edina, klinikai szakpszichológus jelölt
Az úgynevezett evési zavarok klinikai megjelenésük alapján tipikus pszichoszomatikus tünetegyütteseknek tekinthetők. De mit is jelent ez a kifejezés? A pszichoszomatikus tünetegyüttes olyan panaszok összességét jelenti, amelyek lelki (pszichés) okokra vezethetők vissza, de testi (szomatikus) formában jelentkeznek. Az evési zavarral érintett páciensek vagy családtagjaik sok esetben belgyógyászhoz fordulnak panaszaikkal, és csak később, orvosi javaslatra kerülnek pszichiátriai ellátásba, ugyanis a kórkép mélyebb pszichés problémákra utal.
Vajon hogyan határozható meg az evési zavar? Az evészavarokat leginkább az intenzív félelem az elhízástól, a testkép súlyos torzulása, valamint a kóros evési szokások jellemzik. Az evési zavarok két legismertebb típusa az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. A klinikai gyakorlatban azonban gyakran előfordulnak olyan esetek is, amelyek a két kórkép közötti átmenetet képviselik – ezekre a bulimarexia elnevezés használatos. Az anorexia nervosa esetében az állapot jelentős testsúlyvesztéssel és a menstruáció elmaradásával jár együtt. A bulimia nervosa pedig visszatérő falási epizódokat foglal magában, amelyeket a beteg rendszerint különféle módszerekkel – például hánytatással, hashajtók alkalmazásával vagy túlzott testedzéssel – próbál ellensúlyozni. Mindkét kórképre jellemző, hogy nemcsak testi tünetekkel, hanem komoly lelki szenvedéssel is járnak.
Az anorexia nervosa nem új keletű jelenség: egyes történelmi források már korai esetleírásokat is említenek. A modern orvostudományban először Lasègue, majd tőle függetlenül Gull 1873-ban írta le a kórképet, kezdetben anorexia hysterica, később anorexia nervosa néven. A bulimia nervosa ezzel szemben csak jóval később, 1979-ben vált önálló diagnózissá, Russell munkásságának köszönhetően. Az anorexiát a 20. század elején még elsősorban testi eredetű betegségnek tartották, például a hipofízis működési zavarát sejtették a hátterében. Csak később vált világossá, hogy a pszichológiai tényezők sokkal meghatározóbb szerepet játszanak a kialakulásában. E felismerés nyomán az anorexia nervosa a pszichoszomatikus betegségek egyik jellegzetes példájává vált.
Az anorexia nervosa
Az anorexia nervosa kezdeti szakaszában az evéshez való viszony fokozatosan megváltozik. A beteg először elkezdi kerülni a kalóriadús fogásokat, majd idővel a bevitt étel mennyisége is csökken. A család – természetes aggodalommal – kezdetben igyekszik kompenzálni a hiányt, egyre gyakrabban készítenek külön ételeket, figyelembe véve az új igényeket. Ez a helyzet azonban hamar feszültséghez vezet: az étkezések körül konfliktusok bontakoznak ki, az étel egyre inkább vitaforrássá válik. A közös étkezések elmaradoznak. A beteg inkább elvonul, és magában, lassan “csipeget” valamit. A drasztikus fogyás és a megváltozott viselkedés végül az egész család életére hatással van, a beteg állapota a figyelem középpontjába kerül.
A betegség diagnózisa akkor válik indokolttá, ha a testtömeg legalább 15%-kal elmarad az életkornak és testalkatnak megfelelő átlagtól. Nem ritkák azonban azok az esetek sem, ahol ez az arány eléri a 40–45%-ot is. Ezekben a súlyos állapotokban a beteg már életveszélyben van. Az anorexia nervosa egyik sajátossága, hogy a beteg még extrém alacsony testsúly mellett is kövérnek látja magát. Hangulata gyakran labilissá válik, gyakran makacs, és előfordul, hogy érzelmileg „uralja” a családot, a környezet pedig tehetetlen. Az anorexia nervosa nemcsak lelki megpróbáltatás, hanem a test számára is komoly megterhelést jelent. Számos szervrendszer működése megváltozik. Az egyik első testi jel a menstruáció elmaradása lehet – ez sok esetben már a fogyás kezdetén bekövetkezik, és még a sikeres kezelés után is hónapokba telhet, mire a ciklus normalizálódik. A hajszálak elvékonyodnak, hullani kezdenek, a körmök törékennyé válnak. A szervezet egyfajta védekezésként finom, piheszerű szőrt növeszt a karokon és más testrészeken – ezt nevezik lanugónak. A szív- és érrendszer is reagál: a vérnyomás jellemzően alacsonyabb lesz, a pulzus pedig lassul. Hosszabb távon a csontok is veszélybe kerülnek. A táplálkozási hiányosságok miatt kialakulhat csontritkulás (osteoporosis), amely növeli a kóros törések kockázatát – akár már fiatal korban is.
Nem minden anorexiás beteg viselkedik azonos módon. Egyes esetekben a fogyás érdekében különféle „purgatív” módszereket is alkalmaznak, például önhánytatást, hashajtók, vízhajtók vagy beöntések használatát. Ezek azonban komoly szövődményekhez vezethetnek. A gyomorsav például károsíthatja a fogzománcot, nyelőcsőgyulladást vagy akár vérzést is okozhat, míg a hashajtók túlzott használata súlyos elektrolitzavarokat eredményezhet.
Nagy kihívást jelent, hogy a beteg gyakran nem ismeri el saját állapotának súlyosságát, így a kezelés elutasítása, a terápiás együttműködés hiánya is gyakori. Ezért különösen fontos a korai felismerés és a környezet tudatos, támogató hozzáállása, hiszen az anorexia nem csupán „akarat kérdése”, hanem súlyos, az egész szervezetet érintő betegség, amely komplex pszichés és orvosi ellátást igényel – a gyógyulás pedig csak akkor indulhat el, ha mindezek együtt érvényesülnek.