Bodor Lilla

Mentálhigiénés szakember, irodalomterapeuta, képzésben lévő pár- és családterapeuta, coach, tehetségsegítő tutor, stresszkezelés és hatékony kommunikáció facilitátor

„segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis”
(Fodor Ákos: Gyakorlat)

Életvezetési, kapcsolati kérdéseinkben meglátásom szerint nem az igazság keresésére vagy az egyetlen helyes út megtalálására érdemes törekednünk. Sokkal inkább arra, hogy érzéseink, cselekedeteink mozgatórugóit és saját felelősségünket felfedezzük a történésekben. Bátorság és bizalom kell ahhoz, hogy képesek legyünk más szemmel nézni az életünkre, de az eredmény a magunkkal és környezetünkkel való megbékéléshez, elfogadáshoz vezethet, és ahhoz az érzéshez, hogy mi irányítjuk az életünket. A klienseim megértése és elfogadása elsődleges számomra, és tapasztalataim szerint ez már önmagában is felszabadító erővel bír.
Az így kialakult bizalmi légkörben pedig elkezdődhet egy olyan közös munka, amely során a hozzám forduló saját belső erőforrásait felfedezve képes lesz megtalálni a számára optimális megoldást, vagy elindulni a változás útján. Ezeknek a belső folyamatoknak a kísérése az elsődleges feladatom. Mindemellett mindig fontosnak tartottam olyan eszközök és technikák
elsajátítását és továbbadását, amelyek rövid időn belül hatékonyabbá tehetik a problémák megoldását.
Tehetségsegítő szervezeteknél és gimnáziumokban végzett, majdnem egy évtizede tartó tevékenykedésem során kamaszokat segítek az önismeret, pályaválasztás, tehetséggondozás, beilleszkedési, teljesítménnyel kapcsolatos és kommunikációs nehézségek, valamint a stresszkezelés területén.
Gyermekjóléti és magán keretek között egyaránt foglalkozom családi problémákkal, gyermekneveléssel bajlódó szülőkkel, párkapcsolati nehézségekkel hozzám fordulókkal, szakmájukban kiégett útkeresőkkel és egyéb életvezetési kérdésekben elbizonytalanodókkal.
Rendszeresen tartok irodalomterápiás foglalkozásokat kismamáknak, kisgyermekes anyáknak, gyengén látó és hátrányos helyzetű fiataloknak, gimnáziumi osztályoknak és mélyebb önismeretre vágyó felnőtteknek egyaránt.
Vezettem szorongáscsökkentő csoportot pszichiátriai járóbetegeknek, segítek a stresszel való megküzdésben kamaszoknak, felnőtteknek.
Mindezeket a tapasztalatokat sok saját megéléssel és önismereti munkával kiegészítve, őszinte figyelemmel, hiteles visszajelzésekkel és mégis tapintatos jelenléttel igyekszem hasznosítani klienseim számára.

Képzettségeim:

  • Mentálhigiénés szakember (Károli Gáspár Református Egyetem)
  • Irodalomterapeuta (Pécsi Tudományegyetem)
  • Képzésben lévő pár- és családterapeuta (Magyar Családterápiás Egyesület)
  • Coach (Magyar Coachszövetség, Karrieriskola Kft.)
  • tehetségsegítő tutor (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége)
  • WÉK stresszkezelés és hatékony kommunikáció facilitátor (Selye János Magyar Magatartástudományi és Magatartásorvoslási Társaság)
  • OH kártya instruktor
  • Boldogságóra csoportvezető (Jobb Veled a Világ Alapítvány)

Személyesen és online is várom klienseimet. Bejelentkezni a központi elérhetőségen vagy a szovegterapia@gmail.com e-mail címen lehet.

Scroll to Top